Hello!
Úgy gondoltam, ideje végre valami blogfélét kitalálnom az egyik nagy mániámnak, amit szívesen emgmutatnék a világnak, azaz a látogatóknak, akik kíváncsiak lennének rá. Mint oldalt írtam is, sokféle módszerrel próbálkoztam már, de leginkább a gyöngyfűzés, gyöngyszövés és a süthető gyurmával való bíbelődés fogott meg. Fogékony vagyok az új techinkákra, több-kevesebb sikerrel azért el is vagyok velük, ezeket majd idővel látni is fogjátok.
Amit még érdemes tudni rólam, lassan 21 éves leszek, Budapest mellett élek (ezáltal nem esik nehezemre az anyagok beszerzése), és az egyetem mellett foglalkozom eme hobbival. Ezen kívül énekelek, regényeket, novellákat írogatok, s olvasok is, ha időm engedi. Nem tudom, mit kellene még így hirtelen írnom magamról, a későbbiekben biztos lesznek még kiegészítések, akkor majd megtudjátok, ha esetleg valami kimaradt volna, ami fontos lenne.

Köszönöm, hogy benéztetek, szétnéztetek, remélem tetszenek a munkáim, ötleteim és máskor is visszatértek még hozzám! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése